Ismeretségi körömben és saját praxisomban a klienseim között is gyakran előkerül, hogy a külföldre költözésről szóló döntésben – számos nyilvánvaló előnye mellett – kimondott vagy ki nem mondott motivációként erősen jelen volt az a vágy, hogy úgy kerüljenek távol mérgező családtagjaiktól, hogy közben ne kelljen velük konfliktusokat vállalni. Úgy gondolták, hogy így megmarad a kapcsolat, de nem okozza a megoldhatatlannak érzékelt napi problémákat.

Az érintetteknél ilyenkor általában az derül ki, hogy az itthoni családi kapcsolataik az állandó frusztráció forrásai voltak, mert a család, vagy egyes családtagok felnőttként is túlzott ellenőrzést követeltek az életük felett, a legkisebb részletekig beszámoltatták, és számonkérték őket az életük minden részletéről, rosszabb esetben pedig akár odáig is elmentek, hogy meg is szabják, hogy hogyan éljenek, kivel legyenek kapcsolatban. Ha pedig ők ellenálltak, akkor folyamatos bántásban, megalázásban, de legalábbis bűntudatkeltésben volt részük.

Ők persze felismerték, hogy ez így nem jó, hogy nem tudják a saját preferenciáik mentén élni az életüket, de a kapcsolatot sem szerették volna elveszíteni a családdal, így nem mertek konfliktust sem vállalni.

Minderre jó megoldásnak tűnt a külföldre költözés, mert így a problémák a kapcsolat sérelme nélkül megoldódni látszottak.

Hiszen – gondolták -, ha nincsenek személyesen jelen, a családtagok nem látnak majd rá a mindennapjaikra, nem tudnak beleszólni abba, hogy mit csinálnak, és nem találkoznak a közös ismerősökkel sem. Ráadásul az otthon elvárt találkozások mérgező hangulatától is megszabadulhatnak mindenféle különösebb magyarázat nélkül, pusztán abból adódóan, hogy nincsenek ott.

Húsz – harminc évvel ezelőtt még működött is részben a terv, bár már akkor is kiderült előbb-utóbb, hogy ez azért nem ennyire egyszerű.

Amikor még nem volt FaceTime, Google Meet, Zoom és Skype, hanem csak telefon (adott esetben ráadásul csak vonalas), és a külföldi hívások nagyon drágák voltak, a heti egy 10 perces beszélgetés valóban nem adott lehetőséget arra, hogy az otthoniak mindenről tudjanak. Ugyanígy nagyobb jelentősége volt a fizikai távolságnak is, mert jóval drágább volt utazni, így nem volt realitás az sem, hogy valaki néhány hetente hazajárjon egy másik országból.

Azok azonban, akik ebben benne éltek, tudják, hogy – bár valóban el tudtak távolodni az eredeti toxikus környezettől -, ez mégsem jelentett valódi megoldást minden problémájukra, mert attól, hogy máshol éltek, még ugyanúgy működtek, mint az itthoni kapcsolataikban.

Ahogyan a családon belül nem tudtak a sarkukra állni, és felvállalni a konfliktusokat, ugyanúgy az új környezetben sem voltak erre képesek új emberekkel szemben. Nem tudtak határokat húzni, és egészséges elvárásokat támasztani mások felé, így sokszor nagyon hasonló kapcsolatokba keveredtek, mint amilyenekből otthonról menekültek. Külföldön ráadásul azok a támogató baráti kapcsolatok sem segítették őket, mint itthon, amellett, hogy a külföldre költözés számos további kihívást is jelentett nekik.

Így már az ő esetükben is a mélyebb önismereti és személyiségfejlesztő munka jelentette a megoldást.

Ma pedig már az is illúzió, hogy csak úgy elmenekülhetünk egy helyről vagy kapcsolattól pusztán az elköltözéssel. A technikai fejlődésnek és a globalizációnak sok előnye van, azonban ebben a tekintetben azzal a következménnyel járt, hogy a technika már nem jelent akadályt az egymás életében való bármilyen mértékű részvételben. Hiába megyünk el tehát, ugyanúgy kontrollálhatóak leszünk, mint itthon.

Jó példa erre az egyik korábbi Németországban élő kliensem, akit 32 évesen a Magyarországon élő édesanyja az Iphone Locator funkcióján át követett napi szinten, és beszámoltatta például arról, hogy miért ment át a szomszéd faluba és mit csinált ott.

Látható tehát, hogy ma már egyre kevésbé lehet elmenekülni is. Ráadásul egy idő után felismerhető az is, hogy nem véletlen az, hogy inkább elmenekülünk, ha nem tudjuk megoldani a kapcsolati problémáinkat, amellett, hogy nem lehet mindig újra és újra elmenekülni sem.

A valódi megoldást az jelenti, ha képesek vagyunk megismerni működésünket, és empátiával fordulunk saját magunk felé. Megértve életünk eseményeit és érzelmileg is feldolgozva a korábbi életeseményeket megtanulhatunk másképp működni és más döntéseket hozni.

Az általam biztosított empatikus és elfogadó légkörben ehhez az önismeret fejlesztéshez, az elfogadás megtapasztásához, és hasznosabb működésmódok kialakításához nyújtok segítséget az általam használt különböző módszerek igénybevételével (KIP, terápia, Brainspotting, művészetterápia, sématerápia).

Amellett, hogy támogatom klienseimet a nehézségekre való rálátásban és abban, hogy kapcsolatba kerüljenek régen elnyomott érzéseikkel, a konzultációk eredményeként a nehéz élmények érzelmi feldolgozására is sor kerül. Ez hozhatja el a tünetek enyhülését, megszűnését és az egészségesebb működést itthon és külföldön egyaránt.

Elterjedt tanács, amit bárhol hallhatunk, hogy hallgassunk az intuíciónkra, és a belső hangunk mindig meg fogja mondani azt, hogy hogyan döntsünk, mi a legjobb nekünk.

Ez sokszor igaz is, de mi a helyzet azokban az esetekben, amikor hiába a megérzés, az intuíció, a dolgok rendszeresen rosszul sülnek el?

Sokunknak van legalább egy olyan közeli ismerőse, akinél azt látjuk, hogy mindig ugyanolyan rossz párkapcsolatokba keveredik, és szinte hihetetlennek tűnik, hogy mindig olyan embereket választ, akik egy idő után nem tisztelik, vagy kiderül róluk, hogy kihasználják, átverik őket.

Ráadásul sokszor nagy hasonlóságot mutatnak a rossz élmények, akkor is, ha a választottak látszólag nem is hasonlítanak egymásra.

De vannak olyanok is, akik a munkájukban tapasztalják, hogy hiába váltanak munkahelyet, az új helyen is nagyon hasonló problémáik adódnak, mint korábban.

Az is elgondolkodtató, hogy sokszor ezek azok az emberek, akik a később rossznak bizonyult párkapcsolat kezdetén, az új párral való megismerkedést a „sors kezének” tekintették, azt élték meg már első látásra, hogy a másik ember „az Igazi”.

Sokan arról számolnak be, hogy a hatalmas vonzalom mellett azonnal olyan mélyen tudtak kapcsolódni a másik emberhez, mint senki máshoz.

Majd egy idő után nem értették, hogy hogyan történhetett az, hogy ugyanolyan sebeket ejtettek rajtuk, mint az összes korábbi kapcsolatuk.

Mit jelent ez? Mégsem támaszkodhatunk az intuíciónkra? Mégsem működik? Egyáltalán mi az intuíció?

Az intuíciót a pszichológiában általában olyan belső folyamatként definiálják, amely lehetővé teszi, hogy az egyén gyorsan és automatikusan hozzon döntéseket vagy alakítson ki véleményt valamiről anélkül, hogy tudatosan elemeznie kellene a rendelkezésre álló információkat.

Az intuíció jellemzően a megszerzett tudás, a korábbi tapasztalatok és az ezekhez kapcsolódóan megélt érzelmek alapján működik, és sokszor azonnali, „belső megérzés” formájában jelentkezik, ami alapján gondolkodás és elemzés nélkül alakul ki valamilyen viszonyulásunk emberekhez, jelenségekhez, döntési helyzetekhez.

Egyes pszichológusok, mint például Daniel Kahneman, az intuitív döntéshozatalt a „System 1” gondolkodás keretébe helyezik, amely gyors, automatikus és érzelmek által vezérelt. Ezzel szemben a „System 2” gondolkodás a lassú, tudatos és logikai érvelésre épít, és jóval több erőfeszítést és energiát igényel, mint a „System 1” gondolkodás. Kahneman (2011) könyvében, a “Thinking, Fast and Slow” (Gyors és lassú gondolkodás) című művében részletesen tárgyalja az intuíció szerepét a döntéshozatalban és az ebből eredő kognitív torzításokat, amelyek befolyásolják az intuíción alapuló döntési folyamatokat.

Jelen témánk szempontjából annak van jelentősége, hogy az intuíció tehát a korábban megszerzett tudásunkon, tapasztalatainkon, és viszonyulásainkon alapul.

Ebbe a körbe pedig beletartozik mindaz az egész gyermek és fiatalkorunkban átéltek alapján magunkévá tett tudás és tapasztalat („világkép”), hogy milyenek a közeli emberi kapcsolatok, hogyan viszonyulnak egymáshoz a családtagok, nekünk milyen szerepünk van a családban, és mit várhatunk másoktól ezekben a közeli kapcsolatokban.

Ezek a tapasztalatok úgy épülnek be a személyiségünkbe és a működéseinkbe, hogy nem kérdőjelezzük meg őket, mélyen belénk ivódik az, hogy az emberi kapcsolatok úgy működnek, ahogyan mi megtanultuk. Akármit is tapasztaltunk.

Ennek pedig az lesz a hatása, hogy később, mivel tudat alatt is felismerjük az ismerős viszonyulásokat és mintákat, azokhoz az emberekhez és helyzetekhez fogunk vonzódni intuíciónk alapján, azokat éljük meg olyanként, hogy velük „minden rendben van”, akik visszaigazolják nekünk, hogy amit megtanultunk gyermekkorunkban, az tényleg úgy van.

Ha pedig nem a belső világunk szerinti tapasztalatokkal vagy emberekkel találkozunk, velük kapcsolatban azt érezzük, hogy velük valami „nincs rendben”, furcsák, nem tudunk hozzájuk kapcsolódni.

Így könnyebb helyzetben vannak mind a párválasztás, mind az élet valamennyi egyéb területén azok, akik szerető, biztonságos, egymást tisztelő és támogató családban nőttek fel. Az ő intuíciójuk az ugyanilyen módon működő embereknél fogja azt jelezni, hogy „velük minden rendben”, és tudnak kapcsolódni hozzájuk. Azokat pedig, akik nem bánnak jól velük, nem tisztelik őket és a többi embert, taszítónak fogják találni, és nem is éreznek velük semmi közöset. „Ösztönösen” érzik, hogy ez nem az ő világuk.

Más a helyzet viszont azokkal, akik szeretetlen családban nőttek fel, akiket elhanyagoltak vagy bántalmaztak. Az ő intuíciójuk sajnos pont a korábban megélt fájdalmak újbóli felsejlése esetén fogja azt jelezni, hogy ez egy valódi kapcsolat, hiszen belül intuíciójuk (korábbi tapasztalataik) alapján „tudják”, hogy „a világ így működik”, „a közeli kapcsolatok ilyenek”, „ők ezt érdemlik”, hiszen az eredeti családjukban is ezt kapták.

Így, intuíciójuk úgy működik, mint egy összezavarodott iránytű, és nem azok felé a kapcsolatok felé irányítja őket, amelyekben gyógyulni tudnának, hanem azok felé, ahol ismét sérülni fognak.

Ezért lehetséges az, amit a klienseimnél is időnként látok, hogy érzelmileg elhanyagoló vagy bántalmazó, esetleg alkoholfüggő családjukból kilépve felnőttként a bántalmazó vagy szerfüggő szülőhöz hasonló párt választanak, annak ellenére, hogy tudatosan mindig csak az ellenkezőjére vágytak.

De mi erre a megoldás?

Nagyon röviden az önismeret és a belső munka. Az első lépés mindig felismerni azokat a korai mintákat, amik gyermekkorunkban a részünkké váltak.

Ha emellett azt látjuk, hogy felnőttként is hasonló – negatív – élmények érnek, akkor érdemes szakember segítségét igénybe venni. Egy megfelelő – trauma feldolgozásra is alkalmas – módszerekkel rendelkező szakember, nemcsak abban tud segíteni, hogy a gyermekkori mintáinkra és sérüléseinkre lássunk rá, hanem ahhoz is támogatást tud nyújtani, hogy el tudjuk kezdeni érzelmileg is feldolgozni a korai élményeinket.

Ez pedig alapvető fontosságú ahhoz, hogy a jelenben ne csak a „sorsszerűség” érzését ismerjük fel, hanem már a kezdeteknél azt is, ha nem úgy viselkednek velünk, ahogyan nekünk az jó lenne.

Ezen felismerés alapján pedig támogatással képesek legyünk arra, hogy máshogy döntsünk, ezzel pedig elinduljunk egy másféle élet felé.

Egy megfelelő szakember tehát segíthet abban, hogy ne csak a múltunkra, hanem a jelenbeli kapcsolatokra is másként tekintsünk. Így képesek leszünk olyan döntéseket hozni, amelyek valóban a javunkat szolgálják.

Ne feledjük: az intuíció nem mindig megbízható iránytű, de a tudatos önismeret által új irányokat találhatunk.

Hivatkozás: Kahneman, D. (2011). Thinking, Fast and Slow. Farrar, Straus and Giroux.

Mivel egyre többeket érintő probléma az erős szorongás, ebben a posztban alapvető összefüggésekre hívom fel a figyelmet vele kapcsolatban.

Mindannyian ismerjük a szorongást, ami az életünk természetes velejárója, ha egy fenyegetőnek érzékelt helyzetre való érthető válaszreakcióról van szó, és nem olyan erősségű, ami megakadályozza a valós helyzetben való boldogulást.

Egy vizsga vagy egy fontos találkozó előtt, vagy versenyhelyzetben felismerjük, és fel is tudunk rá készülni, hogy valamennyire szorongani fogunk. Ha pedig a tapasztalt érzés és a tünetek nem túlzóak, akkor el is tudjuk fogadni a szorongást, hiszen tudjuk, hogy mi váltotta ki, és azt is, hogy feltehetően mikor fog elmúlni.

Probléma akkor merül fel, ha ugyan tudjuk, hogy feltehetően mi váltotta ki, de a kiváltó ok nem mindenkinél vált ki szorongást, és mi nem értjük, hogy nálunk miért, vagy a szorongás túl erős, és akadályoz bennünket a feladatainkban, életvitelünkben. Még nyomasztóbb, ha azt sem tudjuk egyértelműen mitől függ a megjelenése és a lefolyása.

Klienseim közül többen számoltak be arról, hogy tudják konkrét helyzetekhez kötni a szorongásuk megjelenését pl.: utazás, de nem értik, hogy miért tartanak annyira ettől, illetve egyáltalán nem tudják, hogy mitől függ, hogy pl.: utazás közben meg fog-e jelenni a szorongásuk, és ha igen, akkor az milyen erősségű lesz.

Úgy élik meg, hogy a túlzott szorongásuk kívülről jön, és így általuk semmilyen módon nem befolyásolható.

Pedig a kulcs a szorongásunk megértéséhez és kezeléséhez bennünk rejlik. A túlzott és érthetetlen szorongás sokszor nagyon jó mutatója annak, hogy annyira eltávolodtunk a saját érzelmeinktől, hogy azok csak ilyen szélsőséges és áttételes formában tudnak megnyilvánulni.

Előfordulhat, hogy fájdalmas érzelmeket, tapasztalatokat olyan mélyre ásunk, hogy végül már nem is érzünk semmit az eredetileg fájó emlékekkel kapcsolatban. Eközben pedig azt hisszük, hogy ha nem érezzük a rossz érzéseket, akkor már nincsenek is. De ez nem így van.

A fel nem dolgozott negatív tapasztalások ugyanúgy bennünk munkálnak, és egyre erősebben követelik, hogy megnyilvánulhassanak. Ha pedig hosszú ideig nem kezdünk velük semmit, és a szőnyeg alá söpörjük őket, a sok összegyűlt elnyomott érzés szélsőségesen, és kerülő úton fog megnyilvánulni érthetetlen és erős szorongás, testi tünetek, diszfunkcionális viselkedések, és párkapcsolati és munkahelyi nehézségek formájában.

Így hiába próbáljuk védeni magunkat a kellemetlen élményektől azzal, hogy nem foglalkozunk velük, ez a stratégia hosszútávon nem működik és további gondokat okoz, így érdemes a szembenézés és az érzelmek feldolgozásának útjára lépni ahhoz, hogy szorongásunk és tüneteink csökkenjenek.

Az általam biztosított empatikus és elfogadó légkörben ehhez az önismeret fejlesztéshez, az elfogadás megtapasztásához, és hasznosabb működésmódok kialakításához nyújtok segítséget az általam használt különböző módszerek igénybevételével (sématerápia, KIP, terápia, Brainspotting, művészetterápia).

Amellett, hogy támogatom klienseimet a nehézségekre való rálátásban és abban, hogy kapcsolatba kerüljenek régen elnyomott érzéseikkel, a konzultációk eredményeként a nehéz élmények érzelmi feldolgozására is sor kerül. Ez hozhatja el a tünetek enyhülését, megszűnését és az egészségesebb működést.

A külföldre költözés izgalmas lehetőségeket kínál, ám a tapasztalat gyakran nem mentes a pszichológiai nehézségektől. Mint külföldre költözők és már külföldön élők problémáiban segítséget nyújtó pszichológus, fontosnak tartom, hogy a leendő expatok, vagy a már nehézségeket tapasztaló külföldön élők tisztában legyenek ezekkel a kihívásokkal, és felkészüljenek a problémákkal való megbirkózásra.

A költözés és a beilleszkedés folyamata során számos pszichológiai tényező játszik szerepet, ami befolyásolni fogja a lelkiállapotot. Az egyik leggyakoribb nehézség a kulturális sokk, amely a kulturális környezet hirtelen változásából fakad. Az Oberg (1960) által definiált kulturális sokk olyan érzéseket foglal magában, mint a zavarodottság, a frusztráció és a magány érzése. Az új környezetben sokan tapasztalják, hogy elveszítik a megszokott környezet mellett nemcsak a biztonságot adó rutinjaikat, de a társadalmi érintkezés eddig jól ismert szabályait is, ami bizonytalanságot és szorongást válthat ki.

Ezen kívül a szociális támogatás hiánya is jelentős hatással van a lelki egészségre. Az új országban való beilleszkedés során gyakran előfordul, hogy az otthoni kapcsolatok meglazulnak, az ember elveszíti a régi baráti kapcsolatainak egy részét, és nehezen alakít ki újakat. A kutatások szerint a szociális támogatás erősen összefügg a pszichológiai jólléttel. A támogatói rendszer hiánya növelheti a szorongás és a depresszió kockázatát, ezért fontos, hogy aktívan keressük az új kapcsolatokat, legyen szó helyi közösségekről vagy expat csoportokról.

A beilleszkedés folyamata nemcsak a társadalmi kapcsolatokra, hanem a személyes identitásra is hatással van. A költözés gyakran arra kényszerít minket, hogy újraértékeljük saját identitásunkat, szerepeinket, és helyünket a világban. Az identitáskrízis nem ritka jelenség az expatok körében, amely az önértékelés csökkenéséhez vezethet (Schwartz et al., 2010). Ennek kezeléseként fontos, hogy aktívan dolgozzunk a saját identitásunk megerősítésén, például nemzeti és családi tradícióink újraértelmezésével, és az új helyzethez igazításával, a helyi kultúra elemeinek befogadásával illetve önismeretünk fejlesztésével és belső erőforrásaink aktiválásával akár művészetterápia, KIP terápia vagy egyéb kreatív coaching technikák segítségével.

Mindezek mellett pedig szót kell ejtenünk arról is, hogy a külföldre költözés kapcsán újraéledhetnek korábbi szorongásaink, problémáink vagy eddig fel nem dolgozott traumáink is, amire minden olyan hosszan tartó, lelkileg megterhelő helyzetben számítanunk kell, mint amilyen kihívásokat a külföldre költözés is magában rejt.

A fentiekből is látszik, hogy a jelentős feszültségek miatt a stresszkezelési technikák alkalmazása elengedhetetlen lehet a külföldi élet kihívásaival való megbirkózás során. A mindfulness, a jóga és a meditáció segíthet a szorongás csökkentésében és a jelen pillanatra való fókuszálásban.

A fizikai aktivitás, mint például a sport vagy a tánc, szintén hozzájárulhat a lelki jólléthez, mivel serkenti az endorfinok termelését, amelyek a boldogságérzetet fokozzák, amellett, hogy új társas kapcsolatok kialakítására is lehetőséget kínálhatnak.

Szintén pozitívan hat a stresszkezelésre és a lelkiállapotra a természetben töltött idő, a természethez való újrakapcsolódás, akár rendszeres séta, kirándulás, akár egy tudatosabb ökopszichológiai szemlélet életünkbe való integrálása mentén.

Végül, fontos hangsúlyozni, hogy a külföldre költözés tapasztalata egyéni, mindenki másképp éli meg, így nem mindenkinek ugyanazok a kihívások jelentenek problémát. A nehézségek és kihívások ellenére a hosszabb vagy rövidebb ideig külföldön élők többnyire arról számolnak be, hogy az élmény nyitottabbá és befogadóbbá tette őket, szélesítette perspektívájukat és összességében az élet számos területén gazdagodtak általa.

Ha valaki azonban úgy érzi, hogy a nehézségek túl nagyok ahhoz, hogy egyedül megbirkózzon velük, érdemes szakemberhez fordulni, aki támogatást nyújthat a beilleszkedés folyamatában.

A külföldre költözés élménye tehát egy komplex pszichológiai folyamat, amely megfontolást és tudatos felkészülést igényel. A nehézségek kezelésébe fektetett tudatos munka ugyanakkor segíthet abban, hogy a külföldi élet ne csupán kihívásokat, hanem pozitív élményeket és fejlődési lehetőségeket is kínáljon.

Ha tudok ebben segíteni, akkor keress bátran az erna.adamko@gmail.com email címen!

Érdekel a művészetterápia, de nem tudod, hogy pontosan mi az? …. Mit csinálunk az alkalmakon, és hogyan működik? … Miben segít ez?…

Ha érdeklődsz, de nem tudsz róla eleget… Ha nem vagy biztos abban, hogy ez neked való….  Vagy csak szeretnél egy érdekeset beszélgetni a kreativitás, a művészet és a lélek kapcsolatáról…gyere el valamelyik ingyenes nyílt napomra :

Nyílt Napok

augusztus 24-én (péntek) 15 órakor és

szeptember 01-jén (szombat) 13:30 órakor

a Vár Bistro-ban 1014 Budapest, Dísz tér 8.

Beszélgetni fogunk arról, hogy a kreativitáson és a művészeten keresztül hogyan kerülhetünk kapcsolatba legbelső lényünkkel, és válaszolok a művészetterápiával kapcsolatos  kérdéseitekre.

A beszélgetés után pedig együtt megnézhetjük Frida Kahlo kiállítását a Magyar Nemzeti Galériában. A művész képein keresztül ráláthatunk arra, hogy egy művész hogyan tudja az önkifejezést öngyógyító eszközként is használni.

Ha szeretnél jönni, kérlek, regisztrálj e-mail-ben az erna.adamko@gmail.com e-mail címen, és írd meg, hogy melyik időpontra szeretnél jönni! Mivel 10-10 fő a maximum létszám, kérlek, várd meg a visszaigazoló e-mailt a regisztrációdról!

Találkozunk augusztus 24-én vagy  szeptember 01-jén! 🙂