Hivatásos mentálhigiénés tanácsadóként és művészetterapeutaként sokat gondolkoztam azon, hogy a rendelkezésemre álló eszközökkel hogyan tudnék segítséget felajánlani annak, aki a koronavírus miatt mostanra kialakult helyzetben kétségbe van esve, vagy nehézségei vannak az (önkéntes) karantén és a szeretteitől való távollét miatti stresszel és az egyedülléttel való megküzdéssel kapcsolatban.

Két lehetőség jutott eszembe, amiket a jövő héttől meg is valósítok, remélem veletek együtt.

Amióta művészetterápiával foglalkozom rengeteg kreatív embert ismertem meg, akiknek sokszor a közös alkotás segített a lelki egyensúlyuk helyreállításában és a bennük rejlő lehetőségek kibontakoztatásban. Sokszor hallottam viszont azt is, hogy a mindennapok rohanásában nincs idejük az alkotásra annak ellenére sem, hogy belül vágynak rá.

Ezért eszembe jutott, hogy ezekben a mostani nehéz, embert próbáló napokban miért is ne fordíthatnánk egy kicsit előnyünkre az otthon töltött hosszú napok adta lehetőségeket, és töltődhetnénk fel egymásból is erőt merítve a közös alkotással?

Az alkotás felszabadít, segít feledtetni a jelenlegi helyzet nehézségét és örömmel tölt el bennünket, erre pedig most nagy szükségünk van.

Ezért a holnapi naptól egy 14 napos alkotó kihívást hirdetek.

Részletek:

  1. Létrehozok egy Facebook eseményt az ErnArt – Kreativitás Alkotás Terápia csoportban, ahova minden reggel 9:00 órakor feltöltök egy témát, amivel kapcsolatban aznap alkotunk.
  2. Bármilyen technikát, eszközt, anyagot használhatsz, rajzolhatsz, festhetsz, gyurmázhatsz, készíthetsz montázst, kollázst vagy installációt, állhat csak néhány vonalból, vagy lehet egy kész műalkotás, a lényeg, hogy másnap reggelig készíts egy alkotást az aznapi témával kapcsolatosan, és töltsd fel a fotóját akár kommenttel, akár anélkül az eseményhez.
  3. Gyűjts inspirációt a többiek alkotásaiból, és támogasd őket Te is hozzászólásokkal!
  4. Folytasd az alkotást két héten keresztül, és töltődj fel az alkotás és az együttlét erejével!
  5. Ha csak később tudsz bekapcsolódni, vagy ki kell hagynod egy-egy napot semmi gond, utólag is pótolhatod, ne maradj ki semmiből!

Emellett szívesen segítek egyéni online mentálhigiénés tanácsadás illetve life-coaching ülések keretében is annak, aki úgy érzi, hogy szakember segítségét szeretné igénybe venni a félelmei, illetve a helyzet kezelése kapcsán. Úgy döntöttem, hogy a jelen körülményekre tekintettel felajánlok az eredeti díjazás 50%-áért korlátozott számú online mentálhigiénés tanácsadást, illetve life-coaching ülést. Ezen ülések díja: 6.500 Ft / 50 perc.

Aki úgy érzi, hogy segítene neki, ha egy szakemberrel beszélgethetne, akkor kérem, keressen meg e-mail üzenetben az erna.adamko@gmail.com e-mail címen.

Dr. Adamkó Erna

mentálhigiénés és szervezetfejlesztési szakember

komplex művészeti terapeuta

mediátor

www.ernart.hu

www.mediator.org.hu

https://www.facebook.com/ernart.muveszetterapia/

#maradjotthon #stayathome

 

Fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy a mentálhigiénés tanácsadás és a life-coaching folyamat egészséges emberek lelki egyensúlyának fenntartására, illetve helyreállítására irányuló és arra alkalmas folyamat. Diagnosztizált lelki zavar esetén, vagy ha bármely más okból pszichológusi vagy pszichiátriai kezelésre van szükség, akkor ilyen szakemberhez kell fordulni.

Kikapcsolódásra vágysz?
Érdekel az önismeret?
Kipróbálnád magad az alkotásban?

Gyere és töltődj fel az alkotáson keresztül!

3-6 fős art coaching csoportban képzett művészetterapeuta és art coach vezetésével

– kiszabadulhatsz a mindennapokból,
– a színekkel, formákkal játszva
– szabadjára engedheted az érzéseidet, és
– támogatást kapsz a kibillent lelki egyensúlyod helyreállításához,

– növelheted önbizalmad és fejlesztheted önismereted.

 

A kurzus 3 alkalomból áll, hetente egyszer 2,5 órára találkozunk.

A foglalkozások egy-egy téma mélyebb feldolgozására épülnek, ahol rajzolva (ceruza, szén, olaj- és porpasztell), festve (akvarell, tus) vagy agyagozva átélheted az alkotás felszabadító erejét, az alkotást követően pedig lehetőség van az átélt élmények, érzések, gondolatok megosztására és feldolgozására.

A csoport 3-6 fővel indul délelőtti vagy délutáni időpontban.

Délelőtti csoport: 10:30 – 13:00 óráig  – február 25., március 03, és március 11.

Délutáni csoport: 18:00 – 20:30 óráig – február 25., március 03, és március 11.

A foglalkozások helyszíne: Budapest, Nyugati pályaudvar Metró megálló közelében.

 

További információ és jelentkezés:

Adamkó Erna

Tel.:+36 30 624 3945

E-mail: erna.adamko@gmail.com

honlap: www.ernart.hu

Facebook: ErnArt – Kreativitás Alkotás Terápia

  1. Játékot

A művészetterápia során újra szabadon engedheted a benned élő gyermeket, és szabadon játszhatsz a színekkel, formákkal, anyagokkal. Itt minden lehet olyan, amilyennek szeretnéd. Mint Meseországban, lehet zöld az ég, kék a fű, és választhatsz akár egy sárkányt is az őrangyalodként.  Ráadásul itt anélkül kenheted össze-vissza magad festékkel, gyurmával vagy agyaggal, hogy emiatt senki nem néz rád még csak furcsán sem. 🙂

 

  1. Érzelmi felszabadulást

Itt kontrollálatlanul kiengedheted az összes érzést magadból. Úszhatsz bennük az akvarell színeivel, átformálhatod, alakíthatod őket, új dolgokat gyúrhatsz belőlük az agyag segítségével. De keretet is adhatsz nekik olajpasztellel, ceruzával, vagy egyszerűen megtalálhatod a nekik megfelelő helyet életed lapjain.

 

  1. Feszültségoldást

Az alkotás olyan, mint egy szelep, amit ha kinyitsz, kiárad rajta minden, ami addig belül feszített, és a helyét megnyugvás és harmónia veszi át.

 

  1. Feltöltődést

A belefeledkezés az alkotásba, és a művészetterápiás munka olyan energiaraktárakat nyit meg benned, amikről nem is tudtál. Még, ha kimerülten is érkezel, másfél-két óra múlva lendületesen, és pozitív érzésekkel telve állsz fel az asztaltól.

 

  1. Önismeretet

A művészetterápiás módszereken és az alkotásiadon keresztül izgalmas felfedezéseket tehetsz önmagadban. Új oldaladat ismerheted meg, és felismerhetsz eddig rejtett összefüggéseket az életedben.

 

  1. Problémamegoldást

Új nézőpontból láthatsz rá a problémáidra, és más megvilágításban személve őket új ötleteket kaphatsz azok megoldására.

 

  1. Támogatást

Akár egyénileg, akár csoportban veszel részt művészetterápiában, mindenképpen egy olyan elfogadó és támogató közegbe kerülsz, ahol önmagad lehetsz, megértésre, támaszra és bátorításra találsz.

 

Próbáld ki, és gyere játszani! 🙂

Kimerültnek érzed magad?

Tudod már, hogy hogyan pihened ki a decemberi rohanást?

 

Csatlakozz a 4 alkalmas alkotó – feltöltő művészetterápiás csoporthoz januárban, és töltődj fel pozitív energiákkal!

 

Bármit teszel, megmutatja azt, hogy ki vagy Te. Azonban ha szabadon alkotsz, közben megtalálhatod belső erőforrásaidat is, és ezekből feltöltődve a képeid elvezethetnek mélyebb önmagadhoz.

Ehhez nem kell sem rajztudás, sem művészi véna, ha eddig csak pálcikaembereket és karikákat rajzoltál, az sem akadály! 🙂

A művészetterápiás-art coaching foglalkozások során, válogatott prémium eszközökkel és anyagokkal, rajzolva (ceruza, szén, olaj- és porpasztell), festve (akvarell, tus) vagy agyagozva átélheted az alkotás felszabadító erejét, miközben megláthatod a válaszokat életed nagy kérdéseire is.  

Minden óra egy témakört jár körül több szempontból megközelítve, hogy minden kis részletre fény derüljön.

A tematikus alkotást beszélgetéssel egészítjük ki annak érdekében, hogy minél teljesebb élményben legyen részed.

Az alkalmak két – három órásak, azért, hogy a hétköznapoktól eltérően úgy tudj belemerülni az alkotásba, hogy ne kelljen közben az órádat nézned. Itt senki sem fog siettetni!

Hiszem, hogy mind az alkotáshoz, mind ahhoz, hogy ki tudjunk kapcsolódni a mindennapok rohanásából, és kapcsolódni tudjunk egymáshoz, időre van szükség, amit itt mindenki megkap.

A csoport 6-8 főből áll a bensőséges hangulat biztosítása érdekében, és azért, hogy személyes figyelem jusson rád, valamint a személyes reflexiókra is bőven legyen elég idő. A csoport legalább 3 fővel indul.

Gyere, és kapcsolódj ki egy támogató környezetben, és ismerd meg önmagad az alkotáson keresztül!

 

Órarend:

A foglalkozásokra délelőttönként 10:00 – 13:00 óra között kerül sor 2 csoportban a következő napokon:

  1. Csoport – Csütörtökönként: január 17., január 24., január 31., február 07.
  2. Csoport – Péntekenként: január 18., január 25., február 01., február 08.

Helyszín: 1063 Budapest, Szondi utca 54. (közel a Nyugati Pályaudvarhoz és a Kodály Köröndhöz)

A csoportokat vezeti: Dr. Adamkó Erna – komplex művészeti terapeuta, mentálhigiénés és szervezetfejlesztő tanácsadó, mediátor

A tanfolyam díja: 38.000 Ft

Az ár tartalmazza a felhasználásra kerülő valamennyi eszközt és anyagot, valamint tea és kávéfogyasztást, illetve rágcsálnivalókat az alkalmak során.

Regisztráció:

  1. lépés: Utald át a tanfolyam díját (38.000 Ft-ot) a következő bankszámlára:

 

Dr. Adamkó Erna

11670009-56434101-70000001

A „Közlemény” rovatban jelezd, hogy melyik csoportban való részvételre jelentkezel, és írd oda az e-mail címedet is!

Mivel kis csoportról van szó, csak az előleg átutalásával tudod biztosítani a helyed a csoportban!

  1. lépés: Kapsz egy visszaigazoló e-mail-t a regisztrációdról, és a befizetésről.

 

Vedd figyelembe, hogy a regisztrációd mindaddig nem végleges, amíg a tanfolyam díjának befizetése meg nem érkezik! A befizetett összeg vissza nem térítendő, mert ezzel foglalod le a helyed a csoportban. Ha azonban a csoport mégsem indul el, akkor a befizetett összeg visszajár.

További információkért, illetve ha egyénileg szeretnél művészetterápián vagy art coaching-on részt venni, akkor kérlek, keress meg az erna.adamko@gmail.com e-email címen, vagy a +36 30 624-3945 telefonszámon.

 

Szeretnél időt szánni magadra és feltöltődni?

Szeretnéd kibontakoztatni a kreativitásodat miközben jobban megérted önmagadat és életed történéseit?

Szeretnél a tagja lenni egy támogató csoportnak?

 

Az életeddel kapcsolatos kérdéseidre a válaszok mindig ott vannak benned és a rajzaidban. Én segíthetek a problémákat feltárni, és a megoldáshoz vezető utat láthatóvá tenni.

Bármit teszel, megmutatja azt, hogy ki vagy Te. Azonban ha szabadon alkotsz, eközben megtalálhatod belső erőforrásaidat is, és ezekből feltöltődve a képeid elvezethetnek azokhoz a megoldásokhoz, amiket keresel.

Ehhez nem kell sem rajztudás, sem művészi véna, ha eddig csak pálcikaembereket és karikákat rajzoltál, az sem akadály! 🙂

A művészetterápiás-art coaching foglalkozások során, válogatott prémium eszközökkel és anyagokkal, rajzolva (ceruza, szén, olaj- és porpasztell), festve (akvarell, tus) vagy agyagozva átélheted az alkotás felszabadító erejét, miközben megláthatod a válaszokat életed nagy kérdéseire is.  

Minden óra egy témakört jár körül több szempontból megközelítve, hogy minden kis részletre fény derüljön.

A tematikus alkotást beszélgetéssel egészítjük ki annak érdekében, hogy minél teljesebb élményben legyen részed.

Az alkalmak kéthetente egyszer két – három órásak, azért, hogy a hétköznapoktól eltérően úgy tudj belemerülni az alkotásba, hogy ne kelljen közben az órádat nézned. Itt senki sem fog siettetni!

Hiszem, hogy mind az alkotáshoz, mind ahhoz, hogy ki tudjunk kapcsolódni a mindennapok rohanásából, és kapcsolódni tudjunk egymáshoz, időre van szükség, amit itt mindenki megkap.

A csoport 4-8 főből áll a bensőséges hangulat biztosítása érdekében, és azért, hogy személyes figyelem jusson rád, valamint a személyes reflexiókra is bőven legyen elég idő. A csoport legalább 4 fővel indul.

Gyere, és kapcsolódj ki egy támogató környezetben, és ismerd meg önmagad az alkotáson keresztül!

Az első két alkalommal a csoport még nyitott, kipróbálhatod magad, és eldöntheted, hogy velünk tartasz-e az egész kaland során. A második alkalom után válik véglegessé a csoport.

 

Órarend:

A foglalkozásokra kéthetente szombat délelőttönként 09:00 – 12:00 óra között kerül sor.

Az első alkalom: 2018. szeptember 22. (szombat)

 

Helyszín: 1134 Budapest, Dózsa György út 150. (az M3 Metró Dózsa György úti megállójától 200 m)

A csoportot vezeti: Dr. Adamkó Erna – komplex művészeti terapeuta, mentálhigiénés és szervezetfejlesztő tanácsadó, mediátor

A csoport foglalkozások díja: 10.000 Ft/alkalom/fő

Az ár tartalmazza a felhasználásra kerülő valamennyi eszközt és anyagot, valamint tea és kávéfogyasztást, illetve rágcsálnivalókat az alkalmak során.

Regisztráció:

  1. lépés: Utald át a tanfolyam első két alkalmának díját (20.000 Ft-ot) a következő bankszámlára:

 

Dr. Adamkó Erna

11670009-56434101-70000001

A „Közlemény” rovatban jelezd, hogy melyik csoportban való részvételre jelentkezel, és írd oda az e-mail címedet is!

Mivel kis csoportról van szó, csak az előleg átutalásával tudod biztosítani a helyed a csoportban!

  1. lépés: Kapsz egy visszaigazoló e-mail-t a regisztrációdról, és a befizetésről.

 

Vedd figyelembe, hogy a regisztrációd mindaddig nem végleges, amíg az első két alkalom díjának befizetése meg nem érkezik! A befizetett összeg vissza nem térítendő, mert ezzel foglalod le a helyed a csoportban.

További információkért a módszerről, és rólam, kérlek,  keress meg az erna.adamko@gmail.com e-email címen, vagy a +36 30 624-3945 telefonszámon.

 

Érdekel a művészetterápia, de nem tudod, hogy pontosan mi az? …. Mit csinálunk az alkalmakon, és hogyan működik? … Miben segít ez?…

Ha érdeklődsz, de nem tudsz róla eleget… Ha nem vagy biztos abban, hogy ez neked való….  Vagy csak szeretnél egy érdekeset beszélgetni a kreativitás, a művészet és a lélek kapcsolatáról…gyere el valamelyik ingyenes nyílt napomra :

Nyílt Napok

augusztus 24-én (péntek) 15 órakor és

szeptember 01-jén (szombat) 13:30 órakor

a Vár Bistro-ban 1014 Budapest, Dísz tér 8.

 

Beszélgetni fogunk arról, hogy a kreativitáson és a művészeten keresztül hogyan kerülhetünk kapcsolatba legbelső lényünkkel, és válaszolok a művészetterápiával kapcsolatos  kérdéseitekre.

A beszélgetés után pedig együtt megnézhetjük Frida Kahlo kiállítását a Magyar Nemzeti Galériában. A művész képein keresztül ráláthatunk arra, hogy egy művész hogyan tudja az önkifejezést öngyógyító eszközként is használni.

Ha szeretnél jönni, kérlek, regisztrálj e-mail-ben az erna.adamko@gmail.com e-mail címen, és írd meg, hogy melyik időpontra szeretnél jönni! Mivel 10-10 fő a maximum létszám, kérlek, várd meg a visszaigazoló e-mailt a regisztrációdról!

Találkozunk augusztus 24-én vagy  szeptember 01-jén! 🙂

Szeretnél időt szánni magadra és feltöltődni?

Szeretnéd kibontakoztatni a kreativitásodat miközben jobban megérted életed történéseit?

Szeretnél a tagja lenni egy támogató csoportnak?

 

Az életeddel kapcsolatos kérdéseidre a válaszok mindig ott vannak benned és a rajzaidban. Én segíthetek a problémákat feltárni, és a megoldáshoz vezető utat láthatóvá tenni.

Bármit teszel, megmutatja azt, hogy ki vagy Te. Azonban ha szabadon alkotsz, eközben megtalálhatod belső erőforrásaidat is, és ezekből feltöltődve a képeid elvezethetnek azokhoz a megoldásokhoz, amiket keresel.

Ehhez nem kell sem rajztudás, sem művészi véna, ha eddig csak pálcikaembereket és karikákat rajzoltál, az sem akadály! 🙂

A művészetterápiás-art coaching foglalkozások során, válogatott prémium eszközökkel és anyagokkal, rajzolva (ceruza, szén, olaj- és porpasztell), festve (akvarell, tus) vagy agyagozva átélheted az alkotás felszabadító erejét, miközben megláthatod a válaszokat életed nagy kérdéseire is.  

Minden óra egy témakört jár körül több szempontból megközelítve, hogy minden kis részletre fény derüljön.

A tematikus alkotást beszélgetéssel egészítjük ki annak érdekében, hogy minél teljesebb élményben legyen részed.

Az alkalmak hetente egyszer két – három órásak, azért, hogy a hétköznapoktól eltérően úgy tudj belemerülni az alkotásba, hogy ne kelljen közben az órádat nézned. Itt senki sem fog siettetni!

Hiszem, hogy mind az alkotáshoz, mind ahhoz, hogy ki tudjunk kapcsolódni a mindennapok rohanásából, és kapcsolódni tudjunk egymáshoz, időre van szükség, amit itt mindenki megkap.

A csoport 4-6 főből áll a bensőséges hangulat biztosítása érdekében, és azért, hogy személyes figyelem jusson rád, valamint a személyes reflexiókra is bőven legyen elég idő.

Gyere, és kapcsolódj ki egy támogató környezetben, és ismerd meg önmagad az alkotáson keresztül!

Az első két alkalommal a csoport még nyitott, kipróbálhatod magad, és eldöntheted, hogy velünk tartasz-e az egész kaland során. A második alkalom után válik véglegessé a csoport.

Órarend:

Heti vagy kétheti foglalkozások a csoport megegyezése szerint!

  1. csoport: Csütörtökönként 13:00 – 16:00 (első alkalom: 2018. szeptember 13.)
  2. Legalább 4 jelentkező esetén más időpontban is indulhat csoport igény szerint

 

Helyszín: 1134 Budapest, Dózsa György út 150. (az M3 Metró Dózsa György úti megállójától 200 m)

A csoportot vezeti: Dr. Adamkó Erna – komplex művészeti terapeuta, mentálhigiénés és szervezetfejlesztő tanácsadó, mediátor

Az ár tartalmazza a felhasználásra kerülő valamennyi eszközt és anyagot, valamint tea és kávéfogyasztást, illetve rágcsálnivalókat az alkalmak során.

 

További információkért a módszerről, és rólam, kérlek,  keress meg az erna.adamko@gmail.com e-email címen, vagy a +36 30 624-3945 telefonszámon.

A művészetterápia és az art coaching a mindenkiben benne rejlő kreativitásra épít, és egyáltalán nem kell hozzá tudni sem rajzolni, sem festeni. Az sem akadály, ha az óvoda óta nem vettél a kezedbe színes ceruzát, ecsetet, vagy pasztellkrétát. Sőt! 🙂

Itt annyira a szabad alkotáson van a hangsúly, hogy ez akár előny is lehet, mert azon dolgozunk, hogy elengedjünk minden külső elvárást, megfelelési kényszert… és ha ez megvalósul, akkor tudjuk igazán átadni magunkat a rajzolásnak, és éljük át az ezzel járó önfeledt boldogságot. Az óvodában sem jutott eszünkbe, hogy „Én nem is tudok rajzolni!”!

Szabad alkotás elvárások nélkül. Alkotás, ami felszabadít. Alkotás, ami a gyermekkori rajzolás, festés, gyurmázás élményét idézi, miközben azzal is szembe nézünk általa, hogy kivé váltunk.

Egy olyan önismereti út, amely mindenki számára nyitva áll. Aki rálép erre az útra, kiszakadva a hétköznapokból az alkotás csodáit élheti át, miközben új nézőpontból láthatja önmagát, és életét. Hiszen minden, ami bennünk van, ott van a rajzainkban.

A rajzon, festésen, zenehallgatáson, meséken és beszélgetéseken keresztül a művészetterápia segít abban, hogy találkozzunk belső képeinkkel, érzéseinkkel, felismerjük, és kifejezzük őket. Szemmel láthatóvá válnak nehézségeink, problémáink, viszont  megkapjuk a kulcsot is ezek megoldásához. Rátalálhatunk erőforrásainkra, új irányokat kereshetünk, és megtehetjük az első lépéseket a változás felé.