Aktualitások, Blog


Elterjedt tanács, amit bárhol hallhatunk, hogy hallgassunk az intuíciónkra, és a belső hangunk mindig meg fogja mondani azt, hogy hogyan döntsünk, mi a legjobb nekünk.

Ez sokszor igaz is, de mi a helyzet azokban az esetekben, amikor hiába a megérzés, az intuíció, a dolgok rendszeresen rosszul sülnek el?

Sokunknak van legalább egy olyan közeli ismerőse, akinél azt látjuk, hogy mindig ugyanolyan rossz párkapcsolatokba keveredik, és szinte hihetetlennek tűnik, hogy mindig olyan embereket választ, akik egy idő után nem tisztelik, vagy kiderül róluk, hogy kihasználják, átverik őket.

Ráadásul sokszor nagy hasonlóságot mutatnak a rossz élmények, akkor is, ha a választottak látszólag nem is hasonlítanak egymásra.

De vannak olyanok is, akik a munkájukban tapasztalják, hogy hiába váltanak munkahelyet, az új helyen is nagyon hasonló problémáik adódnak, mint korábban.

Az is elgondolkodtató, hogy sokszor ezek azok az emberek, akik a később rossznak bizonyult párkapcsolat kezdetén, az új párral való megismerkedést a „sors kezének” tekintették, azt élték meg már első látásra, hogy a másik ember „az Igazi”.

Sokan arról számolnak be, hogy a hatalmas vonzalom mellett azonnal olyan mélyen tudtak kapcsolódni a másik emberhez, mint senki máshoz.

Majd egy idő után nem értették, hogy hogyan történhetett az, hogy ugyanolyan sebeket ejtettek rajtuk, mint az összes korábbi kapcsolatuk.

Mit jelent ez? Mégsem támaszkodhatunk az intuíciónkra? Mégsem működik? Egyáltalán mi az intuíció?

Az intuíciót a pszichológiában általában olyan belső folyamatként definiálják, amely lehetővé teszi, hogy az egyén gyorsan és automatikusan hozzon döntéseket vagy alakítson ki véleményt valamiről anélkül, hogy tudatosan elemeznie kellene a rendelkezésre álló információkat.

Az intuíció jellemzően a megszerzett tudás, a korábbi tapasztalatok és az ezekhez kapcsolódóan megélt érzelmek alapján működik, és sokszor azonnali, „belső megérzés” formájában jelentkezik, ami alapján gondolkodás és elemzés nélkül alakul ki valamilyen viszonyulásunk emberekhez, jelenségekhez, döntési helyzetekhez.

Egyes pszichológusok, mint például Daniel Kahneman, az intuitív döntéshozatalt a „System 1” gondolkodás keretébe helyezik, amely gyors, automatikus és érzelmek által vezérelt. Ezzel szemben a „System 2” gondolkodás a lassú, tudatos és logikai érvelésre épít, és jóval több erőfeszítést és energiát igényel, mint a „System 1” gondolkodás. Kahneman (2011) könyvében, a “Thinking, Fast and Slow” (Gyors és lassú gondolkodás) című művében részletesen tárgyalja az intuíció szerepét a döntéshozatalban és az ebből eredő kognitív torzításokat, amelyek befolyásolják az intuíción alapuló döntési folyamatokat.

Jelen témánk szempontjából annak van jelentősége, hogy az intuíció tehát a korábban megszerzett tudásunkon, tapasztalatainkon, és viszonyulásainkon alapul.

Ebbe a körbe pedig beletartozik mindaz az egész gyermek és fiatalkorunkban átéltek alapján magunkévá tett tudás és tapasztalat („világkép”), hogy milyenek a közeli emberi kapcsolatok, hogyan viszonyulnak egymáshoz a családtagok, nekünk milyen szerepünk van a családban, és mit várhatunk másoktól ezekben a közeli kapcsolatokban.

Ezek a tapasztalatok úgy épülnek be a személyiségünkbe és a működéseinkbe, hogy nem kérdőjelezzük meg őket, mélyen belénk ivódik az, hogy az emberi kapcsolatok úgy működnek, ahogyan mi megtanultuk. Akármit is tapasztaltunk.

Ennek pedig az lesz a hatása, hogy később, mivel tudat alatt is felismerjük az ismerős viszonyulásokat és mintákat, azokhoz az emberekhez és helyzetekhez fogunk vonzódni intuíciónk alapján, azokat éljük meg olyanként, hogy velük „minden rendben van”, akik visszaigazolják nekünk, hogy amit megtanultunk gyermekkorunkban, az tényleg úgy van.

Ha pedig nem a belső világunk szerinti tapasztalatokkal vagy emberekkel találkozunk, velük kapcsolatban azt érezzük, hogy velük valami „nincs rendben”, furcsák, nem tudunk hozzájuk kapcsolódni.

Így könnyebb helyzetben vannak mind a párválasztás, mind az élet valamennyi egyéb területén azok, akik szerető, biztonságos, egymást tisztelő és támogató családban nőttek fel. Az ő intuíciójuk az ugyanilyen módon működő embereknél fogja azt jelezni, hogy „velük minden rendben”, és tudnak kapcsolódni hozzájuk. Azokat pedig, akik nem bánnak jól velük, nem tisztelik őket és a többi embert, taszítónak fogják találni, és nem is éreznek velük semmi közöset. „Ösztönösen” érzik, hogy ez nem az ő világuk.

Más a helyzet viszont azokkal, akik szeretetlen családban nőttek fel, akiket elhanyagoltak vagy bántalmaztak. Az ő intuíciójuk sajnos pont a korábban megélt fájdalmak újbóli felsejlése esetén fogja azt jelezni, hogy ez egy valódi kapcsolat, hiszen belül intuíciójuk (korábbi tapasztalataik) alapján „tudják”, hogy „a világ így működik”, „a közeli kapcsolatok ilyenek”, „ők ezt érdemlik”, hiszen az eredeti családjukban is ezt kapták.

Így, intuíciójuk úgy működik, mint egy összezavarodott iránytű, és nem azok felé a kapcsolatok felé irányítja őket, amelyekben gyógyulni tudnának, hanem azok felé, ahol ismét sérülni fognak.

Ezért lehetséges az, amit a klienseimnél is időnként látok, hogy érzelmileg elhanyagoló vagy bántalmazó, esetleg alkoholfüggő családjukból kilépve felnőttként a bántalmazó vagy szerfüggő szülőhöz hasonló párt választanak, annak ellenére, hogy tudatosan mindig csak az ellenkezőjére vágytak.

De mi erre a megoldás?

Nagyon röviden az önismeret és a belső munka. Az első lépés mindig felismerni azokat a korai mintákat, amik gyermekkorunkban a részünkké váltak.

Ha emellett azt látjuk, hogy felnőttként is hasonló – negatív – élmények érnek, akkor érdemes szakember segítségét igénybe venni. Egy megfelelő – trauma feldolgozásra is alkalmas – módszerekkel rendelkező szakember, nemcsak abban tud segíteni, hogy a gyermekkori mintáinkra és sérüléseinkre lássunk rá, hanem ahhoz is támogatást tud nyújtani, hogy el tudjuk kezdeni érzelmileg is feldolgozni a korai élményeinket.

Ez pedig alapvető fontosságú ahhoz, hogy a jelenben ne csak a „sorsszerűség” érzését ismerjük fel, hanem már a kezdeteknél azt is, ha nem úgy viselkednek velünk, ahogyan nekünk az jó lenne.

Ezen felismerés alapján pedig támogatással képesek legyünk arra, hogy máshogy döntsünk, ezzel pedig elinduljunk egy másféle élet felé.

Egy megfelelő szakember tehát segíthet abban, hogy ne csak a múltunkra, hanem a jelenbeli kapcsolatokra is másként tekintsünk. Így képesek leszünk olyan döntéseket hozni, amelyek valóban a javunkat szolgálják.

Ne feledjük: az intuíció nem mindig megbízható iránytű, de a tudatos önismeret által új irányokat találhatunk.

 

Hivatkozás: Kahneman, D. (2011). Thinking, Fast and Slow. Farrar, Straus and Giroux.

Mivel egyre többeket érintő probléma az erős szorongás, ebben a posztban alapvető összefüggésekre hívom fel a figyelmet vele kapcsolatban.

Mindannyian ismerjük a szorongást, ami az életünk természetes velejárója, ha egy fenyegetőnek érzékelt helyzetre való érthető válaszreakcióról van szó, és nem olyan erősségű, ami megakadályozza a valós helyzetben való boldogulást.

Egy vizsga vagy egy fontos találkozó előtt, vagy versenyhelyzetben felismerjük, és fel is tudunk rá készülni, hogy valamennyire szorongani fogunk. Ha pedig a tapasztalt érzés és a tünetek nem túlzóak, akkor el is tudjuk fogadni a szorongást, hiszen tudjuk, hogy mi váltotta ki, és azt is, hogy feltehetően mikor fog elmúlni.

Probléma akkor merül fel, ha ugyan tudjuk, hogy feltehetően mi váltotta ki, de a kiváltó ok nem mindenkinél vált ki szorongást, és mi nem értjük, hogy nálunk miért, vagy a szorongás túl erős, és akadályoz bennünket a feladatainkban, életvitelünkben. Még nyomasztóbb, ha azt sem tudjuk egyértelműen mitől függ a megjelenése és a lefolyása.

Klienseim közül többen számoltak be arról, hogy tudják konkrét helyzetekhez kötni a szorongásuk megjelenését pl.: utazás, de nem értik, hogy miért tartanak annyira ettől, illetve egyáltalán nem tudják, hogy mitől függ, hogy pl.: utazás közben meg fog-e jelenni a szorongásuk, és ha igen, akkor az milyen erősségű lesz.

Úgy élik meg, hogy a túlzott szorongásuk kívülről jön, és így általuk semmilyen módon nem befolyásolható.

Pedig a kulcs a szorongásunk megértéséhez és kezeléséhez bennünk rejlik. A túlzott és érthetetlen szorongás sokszor nagyon jó mutatója annak, hogy annyira eltávolodtunk a saját érzelmeinktől, hogy azok csak ilyen szélsőséges és áttételes formában tudnak megnyilvánulni.

Előfordulhat, hogy fájdalmas érzelmeket, tapasztalatokat olyan mélyre ásunk, hogy végül már nem is érzünk semmit az eredetileg fájó emlékekkel kapcsolatban. Eközben pedig azt hisszük, hogy ha nem érezzük a rossz érzéseket, akkor már nincsenek is. De ez nem így van.

A fel nem dolgozott negatív tapasztalások ugyanúgy bennünk munkálnak, és egyre erősebben követelik, hogy megnyilvánulhassanak. Ha pedig hosszú ideig nem kezdünk velük semmit, és a szőnyeg alá söpörjük őket, a sok összegyűlt elnyomott érzés szélsőségesen, és kerülő úton fog megnyilvánulni érthetetlen és erős szorongás, testi tünetek, diszfunkcionális viselkedések, és párkapcsolati és munkahelyi nehézségek formájában.

Így hiába próbáljuk védeni magunkat a kellemetlen élményektől azzal, hogy nem foglalkozunk velük, ez a stratégia hosszútávon nem működik és további gondokat okoz, így érdemes a szembenézés és az érzelmek feldolgozásának útjára lépni ahhoz, hogy szorongásunk és tüneteink csökkenjenek.

Az általam biztosított empatikus és elfogadó légkörben ehhez az önismeret fejlesztéshez, az elfogadás megtapasztásához, és hasznosabb működésmódok kialakításához nyújtok segítséget az általam használt különböző módszerek igénybevételével (sématerápia, KIP, terápia, Brainspotting, művészetterápia).

Amellett, hogy támogatom klienseimet a nehézségekre való rálátásban és abban, hogy kapcsolatba kerüljenek régen elnyomott érzéseikkel, a konzultációk eredményeként a nehéz élmények érzelmi feldolgozására is sor kerül. Ez hozhatja el a tünetek enyhülését, megszűnését és az egészségesebb működést.

A külföldre költözés izgalmas lehetőségeket kínál, ám a tapasztalat gyakran nem mentes a pszichológiai nehézségektől. Mint külföldre költözők és már külföldön élők problémáiban segítséget nyújtó pszichológus, fontosnak tartom, hogy a leendő expatok, vagy a már nehézségeket tapasztaló külföldön élők tisztában legyenek ezekkel a kihívásokkal, és felkészüljenek a problémákkal való megbirkózásra.

A költözés és a beilleszkedés folyamata során számos pszichológiai tényező játszik szerepet, ami befolyásolni fogja a lelkiállapotot. Az egyik leggyakoribb nehézség a kulturális sokk, amely a kulturális környezet hirtelen változásából fakad. Az Oberg (1960) által definiált kulturális sokk olyan érzéseket foglal magában, mint a zavarodottság, a frusztráció és a magány érzése. Az új környezetben sokan tapasztalják, hogy elveszítik a megszokott környezet mellett nemcsak a biztonságot adó rutinjaikat, de a társadalmi érintkezés eddig jól ismert szabályait is, ami bizonytalanságot és szorongást válthat ki.

Ezen kívül a szociális támogatás hiánya is jelentős hatással van a lelki egészségre. Az új országban való beilleszkedés során gyakran előfordul, hogy az otthoni kapcsolatok meglazulnak, az ember elveszíti a régi baráti kapcsolatainak egy részét, és nehezen alakít ki újakat. A kutatások szerint a szociális támogatás erősen összefügg a pszichológiai jólléttel. A támogatói rendszer hiánya növelheti a szorongás és a depresszió kockázatát, ezért fontos, hogy aktívan keressük az új kapcsolatokat, legyen szó helyi közösségekről vagy expat csoportokról.

A beilleszkedés folyamata nemcsak a társadalmi kapcsolatokra, hanem a személyes identitásra is hatással van. A költözés gyakran arra kényszerít minket, hogy újraértékeljük saját identitásunkat, szerepeinket, és helyünket a világban. Az identitáskrízis nem ritka jelenség az expatok körében, amely az önértékelés csökkenéséhez vezethet (Schwartz et al., 2010). Ennek kezeléseként fontos, hogy aktívan dolgozzunk a saját identitásunk megerősítésén, például nemzeti és családi tradícióink újraértelmezésével, és az új helyzethez igazításával, a helyi kultúra elemeinek befogadásával illetve önismeretünk fejlesztésével és belső erőforrásaink aktiválásával akár művészetterápia, KIP terápia vagy egyéb kreatív coaching technikák segítségével.

Mindezek mellett pedig szót kell ejtenünk arról is, hogy a külföldre költözés kapcsán újraéledhetnek korábbi szorongásaink, problémáink vagy eddig fel nem dolgozott traumáink is, amire minden olyan hosszan tartó, lelkileg megterhelő helyzetben számítanunk kell, mint amilyen kihívásokat a külföldre költözés is magában rejt.

A fentiekből is látszik, hogy a jelentős feszültségek miatt a stresszkezelési technikák alkalmazása elengedhetetlen lehet a külföldi élet kihívásaival való megbirkózás során. A mindfulness, a jóga és a meditáció segíthet a szorongás csökkentésében és a jelen pillanatra való fókuszálásban.

A fizikai aktivitás, mint például a sport vagy a tánc, szintén hozzájárulhat a lelki jólléthez, mivel serkenti az endorfinok termelését, amelyek a boldogságérzetet fokozzák, amellett, hogy új társas kapcsolatok kialakítására is lehetőséget kínálhatnak.

Szintén pozitívan hat a stresszkezelésre és a lelkiállapotra a természetben töltött idő, a természethez való újrakapcsolódás, akár rendszeres séta, kirándulás, akár egy tudatosabb ökopszichológiai szemlélet életünkbe való integrálása mentén.

Végül, fontos hangsúlyozni, hogy a külföldre költözés tapasztalata egyéni, mindenki másképp éli meg, így nem mindenkinek ugyanazok a kihívások jelentenek problémát. A nehézségek és kihívások ellenére a hosszabb vagy rövidebb ideig külföldön élők többnyire arról számolnak be, hogy az élmény nyitottabbá és befogadóbbá tette őket, szélesítette perspektívájukat és összességében az élet számos területén gazdagodtak általa.

Ha valaki azonban úgy érzi, hogy a nehézségek túl nagyok ahhoz, hogy egyedül megbirkózzon velük, érdemes szakemberhez fordulni, aki támogatást nyújthat a beilleszkedés folyamatában.

A külföldre költözés élménye tehát egy komplex pszichológiai folyamat, amely megfontolást és tudatos felkészülést igényel. A nehézségek kezelésébe fektetett tudatos munka ugyanakkor segíthet abban, hogy a külföldi élet ne csupán kihívásokat, hanem pozitív élményeket és fejlődési lehetőségeket is kínáljon.

Ha tudok ebben segíteni, akkor keress bátran az erna.adamko@gmail.com email címen!

Számos recept és videó elérhető, ami alapján könnyedén otthon is készíthetsz magadnak különböző festékeket és gyurmákat az alkotásaidhoz, ha nem szeretnél vásárolni, vagy szeretnéd kiegészíteni az eszköztáradat saját készítésű anyagokkal is.

Íme néhány példa segítségül:

Akrilhoz hasonló festéket készíthetsz egyszerű falfestékből a következő videó segítségével:

https://www.youtube.com/watch?v=xbZTPA9VNz8

De akár pudingból és ételszínezékből is készíthető festék:

https://www.youtube.com/watch?v=iDc5xwiM0fM&fbclid=IwAR27RxG6ca9AKR9ohdTflzXaB-VpqjCI97Enoq5IlR5SYhteJ2KB70Vuk_U

És végül egy szuper só-liszt gyurma recept:

20 dkg liszt

20 dkg só

125 ml víz

2-3 evőkanál étolaj

Az alapanyagokat tedd be egy nagy tálba, alaposan dolgozd össze őket, és már kész is a jól formázható gyurmád! 🙂

Ha pedig szeretnéd, hogy tartós legyen az alkotásod, akkor a kész művet előmelegített sütőben 100-110 fokon 30- 40 perc alatt szárítsd ki. Ha készen van, akár színtelen lakkal le is fújhatod.

Próbáld ki Te is a recepteket, és jelentkezz a következő csoportba, hogy elkészíthesd első alkotásaidat saját festékeiddel és gyurmáddal!

A jelentkezéssel és a további részletekkel kapcsolatban keress bátran telefonon vagy üzenetben!

Dr. Adamkó Erna

komplex művészeti terapeuta

mentálhigiénés és szervezetfejlesztési tanácsadó

mediátor

+36306243945

erna.adamko@gmail.com

www.ernart.hu

https://www.facebook.com/ernart.muveszetterapia/

https://www.facebook.com/ernartcoaching/

Most, hogy sokkal több időt töltünk otthon, mint bármikor máskor, és nincs lehetőségünk a barátainkkal lazítani, vagy egyszerűen csak beülni egy moziba vagy színházba menni, miért ne használhatnánk ki a jelen helyzetet új fajta kikapcsolódási lehetőségek kipróbálására?

Ha már régóta gondolkozol azon, hogy kipróbáld a művészetterápiát, de az időhiány miatt végül sosem tetted, vagy csak most találkoztál ezzel a lehetőséggel, de érdekel az önismeret, hiányzik a mindennapokból a változatosság, és szívesen kiszakadnál hetente pár órára a napi rutinból, akkor az online művészetterápiás folyamatot neked találták ki!

A művészetterápia lehetőséget nyújt arra, hogy feléleszd a benned rejlő kreativitást, és az alkotás szárnyain idegen tájakra repülj, miközben felfedezheted önmagad eddig nem ismert oldalát. Mindezt pedig egy támogató közegben (csoportban vagy egy terápiás kapcsolatban) teheted, ahol érzéseidet és gondolataidat megosztva segítséget kapsz az erőforrásaid felfedezéséhez,  és a nehézségeiddel való megküzdéshez is.

És ehhez még csak ki sem kell mozdulnod otthonról, online formában is tökéletesen működik!

Mire van ehhez szükség?

A művészetterápia az alkotásod folyamatára épít, és csak az érdeklődésed, és a nyitottságod szab határt abban, hogy mit használsz hozzá!

Van kedvenc módszered? Szeretnél festeni, vagy inkább rajzolnál? Kipróbálnád az agyag formázást? Szerezd be hozzá, azokat az eszközöket, amik érdekelnek, például néhány ecsetet, és akvarell vagy akril festékeket 5-6 színben, vagy néhány adag agyagot, esetleg színes ceruzákat, pasztellkrétát, szenet. Lesz lehetőséged rá, hogy kipróbáld őket, sőt, az egyes témákat a kedvenc módszeredhez is igazítjuk majd!

Vagy nincs még elképzelésed sem arról, hogy mi tetszene, de szeretnél megismerkedni a művészetterápiában használt eszközökkel? Ebben szívesen segítek, és már egy beszélgetés után könnyedén ki fogod tudni választani a számodra leginkább érdekes módszereket, ami alapján beszerezheted legelső eszközeidet és alapanyagaidat.

Ha nem tudok beszerezni művész eszközöket, mit használhatok a művészetterápiás alkotásokhoz?

Ha bármilyen okból nincs lehetőséged most eszközöket vásárolni, akkor sem maradsz ki semmiből! Számos recept a rendelkezésedre áll, hogy akár festékeket, akár gyurmát készíts magadnak. Akár pudingból készítesz festéket, akár só-liszt gyurmát gyártasz, még izgalmasabb lesz az alkotás a saját készítésű alapanyagaiddal!

Mivel pedig mindenkinek más eszközei lesznek, az alkotási feladatokat egyrészt személyre szabjuk, másrészt lesznek olyan feladatok, amihez mégiscsak mindenkinek lesz alapanyaga…

Ezekhez a feladatokhoz lesz a leginkább szükséged a képzelőerődre! A környezetedben lévő tárgyakat fogod felhasználni, illetve mindent, amit a természetből össze tudsz gyűjteni. Már azt is izgalmas lesz végignézni, hogy mit veszel észre a jól megszokott helyeken vagy egy erdőben, amit el tudsz képzelni alapanyagként a munkáidhoz! Kavicsok, fadarabok, levelek, termések, mind új értelmet tudnak nyerni egy – egy alkotásodon keresztül.

Ha kíváncsi vagy, hogy hogyan is nézhet ez ki a gyakorlatban, nézd meg a korábbi résztvevők alkotásait a

https://www.facebook.com/ernart.muveszetterapia/ és a

https://www.facebook.com/ernartcoaching/

Facebook csoportokban!

Próbáld ki Te is, és jelentkezz a következő csoportba vagy egyéni art coaching-ra!

A jelentkezéssel és a további részletekkel kapcsolatban keress bátran telefonon vagy üzenetben!

Dr. Adamkó Erna

komplex művészeti terapeuta

mentálhigiénés és szervezetfejlesztési tanácsadó

mediátor

+36306243945

erna.adamko@gmail.com

www.ernart.hu

https://www.facebook.com/ernart.muveszetterapia/

https://www.facebook.com/ernartcoaching/

Hivatásos mentálhigiénés tanácsadóként és művészetterapeutaként sokat gondolkoztam azon, hogy a rendelkezésemre álló eszközökkel hogyan tudnék segítséget felajánlani annak, aki a koronavírus miatt mostanra kialakult helyzetben kétségbe van esve, vagy nehézségei vannak az (önkéntes) karantén és a szeretteitől való távollét miatti stresszel és az egyedülléttel való megküzdéssel kapcsolatban.

Két lehetőség jutott eszembe, amiket a jövő héttől meg is valósítok, remélem veletek együtt.

Amióta művészetterápiával foglalkozom rengeteg kreatív embert ismertem meg, akiknek sokszor a közös alkotás segített a lelki egyensúlyuk helyreállításában és a bennük rejlő lehetőségek kibontakoztatásban. Sokszor hallottam viszont azt is, hogy a mindennapok rohanásában nincs idejük az alkotásra annak ellenére sem, hogy belül vágynak rá.

Ezért eszembe jutott, hogy ezekben a mostani nehéz, embert próbáló napokban miért is ne fordíthatnánk egy kicsit előnyünkre az otthon töltött hosszú napok adta lehetőségeket, és töltődhetnénk fel egymásból is erőt merítve a közös alkotással?

Az alkotás felszabadít, segít feledtetni a jelenlegi helyzet nehézségét és örömmel tölt el bennünket, erre pedig most nagy szükségünk van.

Ezért a holnapi naptól egy 14 napos alkotó kihívást hirdetek.

Részletek:

  1. Létrehozok egy Facebook eseményt az ErnArt – Kreativitás Alkotás Terápia csoportban, ahova minden reggel 9:00 órakor feltöltök egy témát, amivel kapcsolatban aznap alkotunk.
  2. Bármilyen technikát, eszközt, anyagot használhatsz, rajzolhatsz, festhetsz, gyurmázhatsz, készíthetsz montázst, kollázst vagy installációt, állhat csak néhány vonalból, vagy lehet egy kész műalkotás, a lényeg, hogy másnap reggelig készíts egy alkotást az aznapi témával kapcsolatosan, és töltsd fel a fotóját akár kommenttel, akár anélkül az eseményhez.
  3. Gyűjts inspirációt a többiek alkotásaiból, és támogasd őket Te is hozzászólásokkal!
  4. Folytasd az alkotást két héten keresztül, és töltődj fel az alkotás és az együttlét erejével!
  5. Ha csak később tudsz bekapcsolódni, vagy ki kell hagynod egy-egy napot semmi gond, utólag is pótolhatod, ne maradj ki semmiből!

Emellett szívesen segítek egyéni online mentálhigiénés tanácsadás illetve life-coaching ülések keretében is annak, aki úgy érzi, hogy szakember segítségét szeretné igénybe venni a félelmei, illetve a helyzet kezelése kapcsán. Úgy döntöttem, hogy a jelen körülményekre tekintettel felajánlok az eredeti díjazás 50%-áért korlátozott számú online mentálhigiénés tanácsadást, illetve life-coaching ülést. Ezen ülések díja: 6.500 Ft / 50 perc.

Aki úgy érzi, hogy segítene neki, ha egy szakemberrel beszélgethetne, akkor kérem, keressen meg e-mail üzenetben az erna.adamko@gmail.com e-mail címen.

Dr. Adamkó Erna

mentálhigiénés és szervezetfejlesztési szakember

komplex művészeti terapeuta

mediátor

www.ernart.hu

www.mediator.org.hu

https://www.facebook.com/ernart.muveszetterapia/

#maradjotthon #stayathome

 

Fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy a mentálhigiénés tanácsadás és a life-coaching folyamat egészséges emberek lelki egyensúlyának fenntartására, illetve helyreállítására irányuló és arra alkalmas folyamat. Diagnosztizált lelki zavar esetén, vagy ha bármely más okból pszichológusi vagy pszichiátriai kezelésre van szükség, akkor ilyen szakemberhez kell fordulni.

  1. Játékot

A művészetterápia során újra szabadon engedheted a benned élő gyermeket, és szabadon játszhatsz a színekkel, formákkal, anyagokkal. Itt minden lehet olyan, amilyennek szeretnéd. Mint Meseországban, lehet zöld az ég, kék a fű, és választhatsz akár egy sárkányt is az őrangyalodként.  Ráadásul itt anélkül kenheted össze-vissza magad festékkel, gyurmával vagy agyaggal, hogy emiatt senki nem néz rád még csak furcsán sem. 🙂

 

  1. Érzelmi felszabadulást

Itt kontrollálatlanul kiengedheted az összes érzést magadból. Úszhatsz bennük az akvarell színeivel, átformálhatod, alakíthatod őket, új dolgokat gyúrhatsz belőlük az agyag segítségével. De keretet is adhatsz nekik olajpasztellel, ceruzával, vagy egyszerűen megtalálhatod a nekik megfelelő helyet életed lapjain.

 

  1. Feszültségoldást

Az alkotás olyan, mint egy szelep, amit ha kinyitsz, kiárad rajta minden, ami addig belül feszített, és a helyét megnyugvás és harmónia veszi át.

 

  1. Feltöltődést

A belefeledkezés az alkotásba, és a művészetterápiás munka olyan energiaraktárakat nyit meg benned, amikről nem is tudtál. Még, ha kimerülten is érkezel, másfél-két óra múlva lendületesen, és pozitív érzésekkel telve állsz fel az asztaltól.

 

  1. Önismeretet

A művészetterápiás módszereken és az alkotásiadon keresztül izgalmas felfedezéseket tehetsz önmagadban. Új oldaladat ismerheted meg, és felismerhetsz eddig rejtett összefüggéseket az életedben.

 

  1. Problémamegoldást

Új nézőpontból láthatsz rá a problémáidra, és más megvilágításban személve őket új ötleteket kaphatsz azok megoldására.

 

  1. Támogatást

Akár egyénileg, akár csoportban veszel részt művészetterápiában, mindenképpen egy olyan elfogadó és támogató közegbe kerülsz, ahol önmagad lehetsz, megértésre, támaszra és bátorításra találsz.

 

Próbáld ki, és gyere játszani! 🙂

Érdekel a művészetterápia, de nem tudod, hogy pontosan mi az? …. Mit csinálunk az alkalmakon, és hogyan működik? … Miben segít ez?…

Ha érdeklődsz, de nem tudsz róla eleget… Ha nem vagy biztos abban, hogy ez neked való….  Vagy csak szeretnél egy érdekeset beszélgetni a kreativitás, a művészet és a lélek kapcsolatáról…gyere el valamelyik ingyenes nyílt napomra :

Nyílt Napok

augusztus 24-én (péntek) 15 órakor és

szeptember 01-jén (szombat) 13:30 órakor

a Vár Bistro-ban 1014 Budapest, Dísz tér 8.

 

Beszélgetni fogunk arról, hogy a kreativitáson és a művészeten keresztül hogyan kerülhetünk kapcsolatba legbelső lényünkkel, és válaszolok a művészetterápiával kapcsolatos  kérdéseitekre.

A beszélgetés után pedig együtt megnézhetjük Frida Kahlo kiállítását a Magyar Nemzeti Galériában. A művész képein keresztül ráláthatunk arra, hogy egy művész hogyan tudja az önkifejezést öngyógyító eszközként is használni.

Ha szeretnél jönni, kérlek, regisztrálj e-mail-ben az erna.adamko@gmail.com e-mail címen, és írd meg, hogy melyik időpontra szeretnél jönni! Mivel 10-10 fő a maximum létszám, kérlek, várd meg a visszaigazoló e-mailt a regisztrációdról!

Találkozunk augusztus 24-én vagy  szeptember 01-jén! 🙂

Szeretnél időt szánni magadra és feltöltődni?

Szeretnéd kibontakoztatni a kreativitásodat miközben jobban megérted életed történéseit?

Szeretnél a tagja lenni egy támogató csoportnak?

 

Az életeddel kapcsolatos kérdéseidre a válaszok mindig ott vannak benned és a rajzaidban. Én segíthetek a problémákat feltárni, és a megoldáshoz vezető utat láthatóvá tenni.

Bármit teszel, megmutatja azt, hogy ki vagy Te. Azonban ha szabadon alkotsz, eközben megtalálhatod belső erőforrásaidat is, és ezekből feltöltődve a képeid elvezethetnek azokhoz a megoldásokhoz, amiket keresel.

Ehhez nem kell sem rajztudás, sem művészi véna, ha eddig csak pálcikaembereket és karikákat rajzoltál, az sem akadály! 🙂

A művészetterápiás-art coaching foglalkozások során, válogatott prémium eszközökkel és anyagokkal, rajzolva (ceruza, szén, olaj- és porpasztell), festve (akvarell, tus) vagy agyagozva átélheted az alkotás felszabadító erejét, miközben megláthatod a válaszokat életed nagy kérdéseire is.  

Minden óra egy témakört jár körül több szempontból megközelítve, hogy minden kis részletre fény derüljön.

A tematikus alkotást beszélgetéssel egészítjük ki annak érdekében, hogy minél teljesebb élményben legyen részed.

Az alkalmak hetente egyszer két – három órásak, azért, hogy a hétköznapoktól eltérően úgy tudj belemerülni az alkotásba, hogy ne kelljen közben az órádat nézned. Itt senki sem fog siettetni!

Hiszem, hogy mind az alkotáshoz, mind ahhoz, hogy ki tudjunk kapcsolódni a mindennapok rohanásából, és kapcsolódni tudjunk egymáshoz, időre van szükség, amit itt mindenki megkap.

A csoport 4-6 főből áll a bensőséges hangulat biztosítása érdekében, és azért, hogy személyes figyelem jusson rád, valamint a személyes reflexiókra is bőven legyen elég idő.

Gyere, és kapcsolódj ki egy támogató környezetben, és ismerd meg önmagad az alkotáson keresztül!

Az első két alkalommal a csoport még nyitott, kipróbálhatod magad, és eldöntheted, hogy velünk tartasz-e az egész kaland során. A második alkalom után válik véglegessé a csoport.

Órarend:

Heti vagy kétheti foglalkozások a csoport megegyezése szerint!

  1. csoport: Csütörtökönként 13:00 – 16:00 (első alkalom: 2018. szeptember 13.)
  2. Legalább 4 jelentkező esetén más időpontban is indulhat csoport igény szerint

 

Helyszín: 1134 Budapest, Dózsa György út 150. (az M3 Metró Dózsa György úti megállójától 200 m)

A csoportot vezeti: Dr. Adamkó Erna – komplex művészeti terapeuta, mentálhigiénés és szervezetfejlesztő tanácsadó, mediátor

Az ár tartalmazza a felhasználásra kerülő valamennyi eszközt és anyagot, valamint tea és kávéfogyasztást, illetve rágcsálnivalókat az alkalmak során.

 

További információkért a módszerről, és rólam, kérlek,  keress meg az erna.adamko@gmail.com e-email címen, vagy a +36 30 624-3945 telefonszámon.

A művészetterápia és az art coaching a mindenkiben benne rejlő kreativitásra épít, és egyáltalán nem kell hozzá tudni sem rajzolni, sem festeni. Az sem akadály, ha az óvoda óta nem vettél a kezedbe színes ceruzát, ecsetet, vagy pasztellkrétát. Sőt! 🙂

Itt annyira a szabad alkotáson van a hangsúly, hogy ez akár előny is lehet, mert azon dolgozunk, hogy elengedjünk minden külső elvárást, megfelelési kényszert… és ha ez megvalósul, akkor tudjuk igazán átadni magunkat a rajzolásnak, és éljük át az ezzel járó önfeledt boldogságot. Az óvodában sem jutott eszünkbe, hogy „Én nem is tudok rajzolni!”!